D. nagymamája "zöld sivatagnak" nevezte régi kertjét, miután gyermekei óriási munka árán katalógusba illő gyepet varázsoltak a korábbi csenevész zöldségágyásokból.
Nem értek egyet.
Szombatra beszereztem egy Ferrari-vörös, egyhengeres, 180 köbcentis szörnyeteget. Körbejártam, próbálgattam, hogy csillan rajta szebben a napfény. Aztán elhatalmasodott rajtam a városlakók szereléstől való félelme. Sebaj. Bele kell vágni. Elővettem a vaskos kezelési útmutatót, rettentő magyartalanul és rendszertelenül volt összeállítva. Két és fél órával később, izzadtan, az állandó robbanásos, égéses, mérgezéses, amputálós figyelmeztetésektől kellően berezelve megrántottam a zsinórt.
Pöccre indult.
Újabb két és fél órával később egy új kertben találtam magam: helyes növénycsomók mértéktartó távolságra egymástól, végre látszik, mi merre van, szinte lélegzik az egész. Egyes teljesen be volt tojva a nagy zajtól, utána órákig nem mert közelebb jönni. Ma reggel a kerti padon reggeliztünk.
