Hogy miért maradt ki majdnem fél év a blogbejegyzésekből? Meg kell mondanom, azért vidéken élni sem fenékig tejfel. Városi gyerekek, ha arra adjátok a fejeteket, hogy kertesházba költöztök, számoljatok nehézségekkel is.
Az elmúlt hónapok során em egyszer hagyta el ajkaimat publikálhatatlan trágárság. Amikor hólapát híján jéggé fagyott a kocsifeljáró, amikor kézhez kaptam a fűtésszámla vidám, napsárga postai csekkjét, amikor az elöregedett akksi a legnagyobb hóesésben adta meg magát (hál'Istennek a ház előtt), amikor a nyulam, Kanász az este 9-es etetéskor gondolta úgy, hogy "time to break free" és ebben hokikapus-blokkolásom se tudta megakadályozni (később elkaptam).
Szóval volt mit tanulni. Kicsit rá is állt az agyam a folyamatos kattogásra, egész télen fórumokat bújtam szigetelésről, autószerelésről, túlélésről. E. azt mondta, most, hogy kezdek túllenni rajta, már látszik az arcomon a nyúzottság. Jessz.
Azt hiszem, jövőre sokkal gördülékenyebben fog menni. Házikó kap egy 12 centis szigetelést az első fronton, a padláson is végiggurítok 6-7 tekercs ásványgyapotot, és már hólapátom is van.
Az állatok jól bírták a mínuszokat. Zsanért benn kellett tartanom egy darabig macskanátha miatt, de Kanász például ugyanolyan egyenpofát vágott a -15 fokhoz, mint a 30-hoz.
Azért voltak szép pillanatok is. Egyik reggel novemberben arra ébredtem, hogy a diófa egy éjszaka alatt ledobta az összes levelét és mindent beborított barna, földszínű leveleivel. A napsütésben szikrázó kerti hó sem volt utolsó élmény. Szép, szép.
